Francis W. Scott: Hóhér - A felesleges ember megváltó csapdája

(Horváth Krisztina recenziója)

Egy tökéletesen alárendelt személyiség, akinek minden cselekedete parancsra történik, már-már valószerűtlenül alázatos és érzéketlen - ő áll Francis W. Scott legújabb kisregényének középpontjában. A körülötte történő események mintha egy másik dimenzióban folynának, nincsenek rá hatással. Hiszen ő a Hóhér.

Mikor megismerjük, először értetlenül állunk Howard W. Young figurája előtt: nehéz elhinnünk, hogy hozzá akár csak hasonló ember is létezne; tökéletesen céltalan hős, aki úgy éli rémisztően gépies életét, mint valami üres robot. Bár az ő karaktere a legkidolgozottabb a történetben, mégis hiányzik az a bizonyos valami, egy ok, egy kapaszkodó, ami különös életszemléletét indokolná. Ettől persze egyfelől kissé titokzatossá válik, annak ellenére, hogy az ő világában látszólag minden végtelenül egyszerű.

Foglalkozását tekintve Howard W. Young hóhér. Hogy ez kellőképp tudatosuljon az olvasóban, a nyitókép azonnal egy kivégzést vázol elénk - és mikor azt mondom, vázol, úgy értem egy olyan nézőpontból húzza meg a fővonalakat, amelybe legtöbbünk valószínűleg sosem gondolt még bele: a hóhér szemszögéből. Aztán satíroz kicsit itt, vonalkáz ott, és máris előttünk egy történet, amit elsőre csak forgatunk magunkban elgondolkodva, szemöldökünkkel a homlokunk közepén.

A főszereplő valódi felesleges ember. Csinált már mindent: volt pástétomkóstoló (disszonáns humorral operál a szerző), a legügyetlenebb boxoló, takarított a börtönben - egészen addig, míg "elő nem léptették" hóhérrá. Minden normális ember, már aki nem borzad el nyomban, legalábbis ambivalensen viszonyulna egy ilyen lehetőséghez; de nem Howard, akit még az sem hat meg különösképpen, hogy a felesége egy héttel a tizennyolcadik házassági évfordulójuk előtt bemutatja neki szeretőjét, és világkörüli útra indul. Nem ő, aki bátran kiérdemelhetné a világ legérzéketlenebb embere jelzőt. Számára nem kérdés, hogy elvállalja-e a munkát. Hiszen ez a feladat. Ezt kell csinálni. Az olvasóban egy pillanatra az is felmerül, hogy a karakter végtelen egyszerűsége a kulcs ahhoz, hogy megfejthessük, aztán ezt gyorsan elvetjük, hiszen jelleme minden egyes árnyalatával bizonyosabb lesz, hogy nem ostobaság vezérli rutinszerű cselekedeteit. Inkább arról van szó, hogy kiszakítja magát a hétköznapi világból, szolgalelkűségével lerombolja a hidat, ami egy normális életbe vezethetné.

A kart meg kell húzni. Csak egy mozdulat. De hogy erkölcsileg mit jelent ez az egyszerű mozdulat, arról hosszú oldalakon keresztül lehetne elmélkedni. Nos, Howard W. Young nem elmélkedik. Ő csak cselekszik, az emberek pedig meghalnak. "Soha nem gondoltál még arra, hogy bűnös vagy?" - kérdik tőle, és ő nyugodt lelkiismerettel mond nemet. "Én nem vagyok gyilkos" - hajtogatja szüntelen. Aztán történik valami.

Az egyébként remek történet egyetlen gyenge pontja számomra a fordulat kidolgozatlansága. Azé a valamié, amely örökre megváltozatja hősünk életét. Amit ha néven kéne neveznünk, csak egy zöldeskék szempárt emlegethetnénk, és ez vajmi' kevés, hogy megérthessük ezt a meglehetősen bonyolult folyamatot. Talán szándékosak az elnagyolt vonalak, - hogy a kezdeti vázlatos hasonlatnál maradjunk, - azonban a funkciójuk előttem rejtve maradt, s talán valóban ez az egyetlen, ami elvesz valamicskét a regény élvezeti értékéből. Az az alapvető emberi ösztön, ami arra sarkall, hogy értsük a dolgok miértjét, kielégületlen marad. Legfeljebb elkezdhetjük fejtegetni - de a szerző itt már elengedi a kezünket, magunkra hagy.

Leginkább valamiféle szerelemhez hasonló érzésként írhatnánk le, ami Howardban feléled, életre keltve ezzel az összes szunnyadó emberi vonását: a lelkiismeretét, az önállóságát, a gyengeségét. Életében először gondol bele, hogy mit csinál valójában, hogy megfosztja az embereket legdrágább kincsüktől. Az életüktől. Hiszen bár nem ő ítélkezik, az ítéletet ő hajtja végre. Az író nem enged bepillantást nő és férfi viszonyába, csupán töredékes, rövid párbeszédek alapján igazodhatunk el, ami meglehetősen kevés segítséget nyújt. Ennek ellenére a végkifejlet tartogat némi meglepetést, bár nem a hagyományos értelemben vett meglepetésről van szó. Inkább belevés egy hatalmas kérdőjelet az emberbe: vajon Howard változásának kiváltó oka, Esther Black egyetlen percig sem volt őszinte, és hősünk csak egy csapdába sétált bele? Mindenesetre megváltó csapda volt.

Napvilág.Net

2008. november 7.