Interjú Bíró Szabolccsal a könyvekről és az olvasásról

Egyházi Dóra cikke

Az olvasásról, a könyvek mai helyzetéről szóló kérdéseimmel Bíró Szabolcs amatőr írót kerestem meg. Könyvszeretetéről, írásairól, jövőbeni terveiről beszélgettünk.

Elsőként a könyvekhez fűződő kapcsolatodról szeretnélek kérdezni. Milyen gyakran olvasol?

Állandóan. A könyvek miatt szoktam le a tévéről is. Reggel, délután, este, vagy akár ha van tíz perc szünetem. Igazi könyvevő vagyok, még a koncertekre, fesztiválokra is szoktam magammal vinni egy könyvet, hátha akad másfél perc, amikor majd épp nem tudok magammal mit kezdeni.

Miket szoktál olvasni? Van kedvenc műfajod, vagy csak amit épp megkívánsz? Van kedvenc íród?

A kedvenc műfajom a krimi, és kimondottan szeretem, ha különféle adalékokkal tálalják. Mondjuk cyberpunkkal, mint Richard Morgan, vagy történelmi szállal, mint Steven Saylor és Caleb Carr. Persze nem csak krimit olvasok, szeretem a klasszikus sci-fit is, főleg Philip K. Dick könyveit. Szépirodalmi berkekben Robert Merle és Ken Kesey, a humorosabb vonulatból Christopher Moore és Rejtő Jenő, a fantasy műfaján belül J.R.R. Tolkkien és Neil Gaiman a favorit nálam. Szinte minden műfajból vannak kedvenceim, és külön élmény számomra, ha amatőr, pályakezdő írók műveit olvashatom. Róluk teljes bizonyossággal el lehet mondani, hogy még őszintén, szívből írnak, nem részegítette meg őket a pénz szaga. A műveik kisugárzása is egészen más, valami megfoghatatlan bizsergést árasztanak magukból.

Mennyi időt szoktál olvasással tölteni?

Amennyit csak lehet. Nem tudom megmondani, komolyan. Az interneten is állandóan olvasok.

Nemrégiben jelent meg az első könyved, és ha jól tudom már elkészül a második is. Mesélj erről egy kicsit! Milyen volt a fogadtatás?

Az első könyvem egy detektív-kisregény volt, a Naplemente, amely 2007 novemberében jelent meg magánkiadásban. Ez annyit jelent, hogy viszonylag kis példányszámban, önálló terjesztésben, viszont gyönyörű kivitelezésben, keménytáblás borítóval. Ennek ugyanúgy vannak előnyei és hátrányai is: hátrány, hogy elég nehéz a reklámozás és a terjesztés, az viszont kifejezetten előny, hogy sokkal szebb lett, mintha egy kiadónál jelent volna meg. A fogadtatása egyébként meglepően jó volt, és bár a könyvnek akadnak hibái, eddig csak pozitív visszhangot vert. A második könyvem megjelenése 2008. április 22-re volt beharangozva, ezzel szemben már 11-én megjelenhetett. A címe A Sivatag Szeme, főszereplője Frank Wilson, ugyanaz az ex-detektív, aki a Naplemente nyomozója is volt. A regény nagyjából kétszer olyan hosszú, mint a Naplemente, és míg az előző vonalvezetése teljesen lineáris volt, addig A Sivatag Szeme cselekménye már több szálon fut, több szereplővel és több helyszínen játszódik. A krimi szál mellett a kalandregények stílusjegyeit építettem a regénybe, na meg több akciót és feszültséget, az egészet pedig megfűszereztem egy-két történelmi érdekességgel.

Ha jól tudom, most fogsz érettségizni, valamint énekelsz egy zenekarban is. Mennyi időd marad a tanulás mellett a szabadidődben olvasni?

Nincs nap, hogy ne olvasnék. Még akkor sem tudok olvasás nélkül elaludni, ha már cseppfolyósra tanultam az agyamat. A legkeményebb, legeseménydúsabb napokon képes vagyok arra, hogy csak 3-4 órát alszom, de egyszerűen nem tudok megnyugodni addig, amíg legalább 10-20 oldalt el nem olvastam.

Mi a véleményed arról, hogy manapság nagyon kevesen olvasnak különböző okokra hivatkozva?

Elszomorít. Azon már túl vagyok, hogy ilyesmin idegeskedjek, mert az felesleges, de nagyon elkeserít ez a tény. Nyilván azért is, mert én íróként szeretnék élni egy olyan társadalomban, ahol ha megfilmesítettek egy regényt, akkor a többség már a kezébe sem veszi a könyvet. Arról nem is beszélve, hogy aki neadjisten a könyvet választja az esti tévézés helyett, az ma már kis túlzással magának való gnómnak számít, valami remeteféle fazonnak. Emlékszem, amikor általános harmadikban kétszer egymás után elolvastam az Egri csillagokat. Akkor a többi diák csak nézett rám, hogy mi a fenét művelek, de 2-3 év múlva, amikor már kötelező olvasmány lett a regény, mégis én kerestem rajta szép pénzeket, hogy megírtam nekik egy csomó kivonatot. Emlékszem az árkategóriákra is: a legolcsóbb volt a szóismétlésekkel teli egyoldalas, aztán a műveltebben megírt egyoldalas, a legdrágább pedig a választékos kétoldalas volt. Élveztem! (nevet)

Szerinted, hogy lehetne népszerűsíteni az olvasást, mint szabadidős tevékenységet?

Őszintén? Fogalmam sincs róla! Ha tudnám, már megtettem volna. Jelenleg is több nyomtatott és internetes újságnak írok cikkeket, főleg könyvajánlókat, illetve létrehoztam egy irodalmat népszerűsítő oldalt, a Fanatikus könyvevőt (www.bibliofil.blog.hu). Jelenleg ennyit tudok tenni az olvasás népszerűsítéséért, de egyáltalán nem bánnám, ha lenne valami igazán tuti módszerem, amit bevethetnék!

Mit gondolsz, van jövője a könyvnek?

Természetesen van, legalábbis szeretném így hinni. A könyv a legősibb médiumok egyike, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy valaha is megszűnjön a létjogosultsága. Nálunk valóban siralmas a helyzet, de vannak még országok, ahol szinte felfoghatatlan mennyiségű könyv jelenik meg hónapról hónapra. Hogy ne menjünk olyan messze, ott van Németország, Franciaország vagy épp Csehország, ahol az emberek még mindig meg tudják becsülni az irodalmat. Szeretném, ha a jövőben az említettek közül legalább az egyik ország nyelvére lefordítanák a könyveimet, hogy ott is megjelenhessek. Egy álmom válna valóra.

Van még valami, amit ebben a témában meg szeretnél osztani az emberekkel?

Egyetlen szót üzennék az embereknek, kortól, nemtől, politikai, nemi, vallási identitástól abszolút függetlenül: OLVASSATOK!