Naplemente a Napvilág Íróklubon

Három pályatárs véleménye a Naplementéről

The Kinslayer (Molnár Dániel):

„Van, akinek csak egyszer kel fel a napja, és azután egész életében a sötétségben tapogatózva üvölt egy újabb harmatos hajnalért…”

Mint fanatikus horror és fantasy rajongó, ritkán olvasok más témájú könyveket. Szeretem a csöpögős történeteket – azokat, melyekben vér csöpög egy-egy áldozat testéből… Épp ezért nem hazudok, ha azt mondom, hogy Francis W. Scott első könyvét, a Naplementét azért rendeltem meg, mert a barátom és valamilyen szinten a példaképem is; itt szeretnék köszönetet mondani neki a rengeteg biztatásáért és a sok intő, kedves, őszinte szaváért… Köszönöm!

Azonban kellemes meglepetés volt regénye. Nem vagyok otthon a krimiben, nem is tudom annyira élvezni, viszont ebben a könyvben volt minden: a horrorban gazdag rémálmokból, izzadságban felébredő főszereplő; költői képekben megjelenő leírások; izgalom, kíváncsiság, rejtély, humor, és rendkívül jól eltalált szereplők.

Számomra ennek a történetnek az olvasása egy remek kis kirándulás volt; sok könyvvel ellentétben bele tudtam élni magam a cselekménybe. S bár a kötet témája egy gyilkosság, az idilli környezet barátságossá varázsolja, éppúgy, mint Frank Wilson személyét. Én már nagyon várom a következő könyvét, mert habár eme könyv címe Naplemente, Francis W. Scott-nak ezzel a könnyvel kezdődik az igazi Napfelkelte.

2008. január 24.

John von Sacchi (Incze Zsolt):

Egy régi ígéretemnek teszek most eleget, s örömömre szolgál, hogy ajánlhatom ezt a könyvet. Szerzője egy szemtelenül fiatal, ambiciózus fiatal, kit volt szerencsém a Napvilág Íróklub berkein belül megismerni. Nem kis utat járt be a könyv míg a kezemben tarthattam, hiszen Szlovákiából először Magyarországra, majd onnan Angliába hozta a postás. Kinyitván a borítékot egy ízlésesen megtervezett könyvet foghattam kezemben. Belemerülve a történetbe egyre jobban betekintést kaphattam egyrészt a chilei őserdő mélyébe, másrészt az ott uralkodó élethelyzetekbe. A karakterek jól kidolgozottak, szépen felépített cselekmény jellemzi a könyvet. Egyszerre vegyülnek benne az író sajátságos stílusjegyei és az érezhetően számára meghatározó íróktól átvett, megtanult fogások. A történet egy régészcsoport köré épül, melynek egy tagját megmagyarázhatatlan módon meggyilkolnak. Itt lép be a képbe Frank Wilson alakja, ki egykor magánnyomozóként tevékenykedett, s manapság már csak egy régi megbízójának dolgozik, ha ő felhívja, akkor biztos nagyon nagy a baj. De nem mesélem el az egész történetet, fedezze fel olvasó. Azon felül, hogy gördülékeny, izgalmas olvasmányt forgathattam, még tanulhattam egy kis fegyverismeretet is, hiszen a könyv végén bemutatásra kerül Frank kedvenc társa (Andrén kívül) egy Colt Python.

Összegzésként megállapíthatom tehát, hogy a Naplemente egy igazán kellemes olvasmány magában hordozva a krimi műfajának és Francis humorának, stílusának sava-borsát. Remek első könyv.

2008. április 23.

Artur (Wendler Zoltán):

Az olvasó, cím alapján kiválasztja azt a könyvet, amit meg fog vásárolni. Nem jól kezdtem.

Az olvasó a könyvesboltban először megkeresi a kedvenc műfajához tartozó polcot. Utána szemrevételezi a kínálatot. Legtöbbször cím alapján, de leginkább a borító alapján, leemel egy könyvet a stócból. Beleolvas. Esetleg a hátulját is megtekinti. Utána eldönti, hogy megveszi-e, vagy sem? Az olvasó tudja, mit akar. Éppen ezért csábítható is. Mivel lehet elcsábítani?

Egy ízléses, szép borító sokat üzenhet. A hátoldalon a jó bemutatkozás, vagy egy érdekes részlet kiemelése, még többet nyomhat a latba. Ha az olvasó beleolvas, és a könyv bármelyik oldalán úgy érzi érthető és érdekes a történet, ez már fél siker.
A Naplemente borítója valóban az, ami. Szép és kellemes emlékeket ébreszt. A címe is azt ígéri, amit a borítótól várhatunk. Szúrópróbaszerűen beleolvasva, minden világos, és érthető lesz, amennyiben a mondanivalóra koncentrálunk. A könyv teljes egészében ezt az egyszerű, de nagyszerű kikapcsolódást ígéri, szolgálja. Gondolták volna, hogy létezhet izgalmas krimi, sorozatgyilkos, véres jelenetek hullahegyek nélkül? Nem? Akkor itt az alkalom, hogy erről meggyőződjenek.

A naplemente könnyed kikapcsolódás. A krimi műfajában egy színfolt. Ennek a könyvnek a varázsa számomra abban áll, hogy bármikor letehettem volna, folytathattam volna, hiszen elég jó a cselekmény szövése ahhoz, hogy bármikor fel tudjam venni a fonalat újra, mégis, egy szuszra elolvastam. Mert érdekelt a vége. Mert kíváncsi voltam a fejleményekre. Mert megkedveltem a szereplőket. Mert a párbeszédek annyira életszerűek voltak, hogy a legszívesebben bekapcsolódtam volna én is.
A helyzet lehetőséget biztosítana, térben hatalmas kiterjedésre, több száz fős szereplőgárda felvonultatásra, de nem. A szerző a klasszikusokat követve, ragaszkodik egy bizonyos létszámhoz, és területhez, ráadásul milyen jól! Nem annyira bonyolult krimi, hogy ne tudjuk megfejteni, követni, de nem annyira egyszerű, hogy ne izguljuk végig, ne keressük a megoldást, mi lesz most? Mennyi pisztolylövés hangzik el egy ilyen krimiben? Azért sem lövöm le a poént! Azt viszont elárulom, hogy az izgalomhoz még ebből sem kell sok ebben a regényben.

Jó szórakozást!

2008. május 24.

Napvilág Íróklub